Magunkról

Történet:

A Vajdasági Ifjúsági Fórum a legrégebbi és legnagyobb ifjúsági szervezet a Vajdaságban. Először 1995-ben, Ómoravicán került megrendezésre VIFÓ néven egy ifjúsági fesztivál, amelynek hivatása az volt, hogy az akkori háború után időszakban legalább egy napra, de összefogja, számba vegye az itthon maradt fiatalokat, és bemutassa az elmúlt időszakban a vajdasági magyar fiatalok által létrehozott új kultúrális értékeket. A rendezvény nagy sikerén felbuzdulva többen úgy érezték, hogy szükség van az ilyen és ehhez hasonló rendezvénykre, és ezeket a találkozókat állandósítani kell. Így néhány hónap múlva ezek a fiatalok bejegyeztették a Vajdasági Ifjúsági Fórum nevű ifjúsági civil szervezetet.

Célok:

A szervezet alapvető célkitűzései között a vajdasági magyar fiatalok identitásának erősítése, bevonása kultúrális- és közéletbe, a polgári kultúra erősítése, a fiatalok iskolán kívüli képzése és a szabadidő tartalmas eltöltésére irányulnak. Fontosnak tartjuk, a fiatalok olyan szintű civil képzését, amely lehetővé teszi a könnyebb szakmai érvényesülést, valamint az ifjúsági önszerveződések megindítását és támogatását.

A VIFÓ jelentősebb rendezvényei és programjai:

  • Vajdasági  Szabadegyetemek
  • Különböző konferenciák és tanácskozások szervezése
  • Nem formális képzések és szemináriumok szervezése
  • Ifjúsági felmérések, kutatások szervezése
  • Gólyabuli

Kapcsolatok:

A VIFÓ kapcsolatban áll sok vajdasági, és Kárpát-medencei ifjúsági és civil szervezettel, intézménnyel. A Szabadkán működő Ifjúsági Központ egyik alapítója és működtetője. Alapító tagja a Magyar Ifjúsági Konferenciánk, a magyarországi és a határon túli ifjúsági-,diák-, egyházi- és politikai szervezetek együttműködési fórumának. Képviselőnk van a Magyar Nemzeti Tanácsban, amely a vajdasagi magyarság legitim es hivatlos képviselete. A 2005-ös évtől teljes jogú tagjai vagyunk a Youth of European Nationalities szervezetnek.